Most idézd fel azokat a napokat, amikor minden szutyok.. amikor az ébresztőn a “szundi” helyett a “kikapcsolás” gombra nyomsz, így a tervezetthez képest közel félórás késésben vagy. A konyhában a kapkodás miatt a frissen felvett ruhádat is leöntöd, a rohanós textilcsere után pedig kilépve a kapun jut eszedbe, hogy a zárban hagytad az lakásajtó kulcsát. Ismerős ez a helyzet, ugye? El sem indult a nap és máris minden el van b@…. cseszve.

Aztán beérsz a melóhelyre, a kollégáktól pedig a “jó reggelt!” üzenet helyett a “nocsak - nocsak, betévedtünk?” üzenet fogad. Mintha nem lenne elég a saját lelkiismereteddel elszámolni, még másoktól is kapod az ívet.. és akkor a szenvedős, “pepecselős” feladatokról nem is beszéltünk, amelyeket baromi ritkán sikerül elsőre zökkenőmentesen megoldani, amely miatt megint csak konfliktus keletkezik a munkatársak és a partnerek között. Na, ez az a pillanat, amikor úgy érezhetjük, hogy nemcsak a sötét felhők gyülekezését érezzük a bőrünkön, hanem a jéghideg esőcseppek koppanását is.

Ilyenkor kell kitartani és elhinni, hogy “ez csak egy átmeneti időszak, aztán jobb lesz”, hogy minden felhő fölött ott van a nap és a remény, hogy holnap talán már jó helyre nyomsz a telefonon.

A fenti, teoretikus - és gyakran valóságos - példa is enyhén azt szemlélteti, hogy a nehezebb pillanatokon a boldogságos emlékek előidézésével lehet könnyebben túllendülni. Nos, a legutóbbi hét nekem erre kiváló lehetőség volt, hogy emlékeket gyűjtsek.

A hét az előző vasárnappal kezdődött, ugyanis megérkeztek a HAUT egyetemről azon hallgatók, akik jelentkeztek az idei Summer School 2025-ra, amelyre a MATE ÉTTI-ben került sor. A 24 hallgató fogadását és kollégiumba költöztetésében vehettem rész, majd elérkezett a hétfő, ahol a közös reggeli után a hét hivatalos kezdetét vette. Az első turnus hallgatói azon dolgoztak, hogy miképpen lehet helyettesíteni a hagyományos sajtos pogácsa receptjét TOTU-val és ez milyen fizikai és érzékszervi változást okoz majd a késztermékben. A 3 csoportba tagozódott hallgatók ezen formális feladat mellett pedig különböző kultúrális és közösségépítő programon vett részt, melyben megismerhették Magyarország és Budapest kultúráját és étkezési szokásait.

A hét csúcspontja a megtartott prezentációk felül a péntek esti hajós vacsora volt, amelyet a lemenő napfény és élőzene mellett fogyaszthattunk el együtt a Boráros tér és a Margit-híd között a Dunán. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ilyen projektekben is részt vehetek, valamint, hogy ilyen zseniális emberekkel dolgozhatok együtt! Jól és végre fontosnak érzem magam, amely rendkívül jól segít feltölteni a belső energiaraktárakat!

De a mozgalmas hét nem állt meg ott, hogy vasárnap elbúcsúztattuk az első heti, illetve fogadtuk a második heti csoportot: kedden egy tudományos nagyköveti tevékenységemnek tettem eleget (amelyről a későbbiekben számolok be), szerdán egy házivédésen tanulhattam a tojáshelyettesítőkkel kapcsolatosan hasznos dolgokat, valamint csütörtökön részt vettem a MATE ÉTTI 2024/25/2 félévi diplomaosztójának -és egyben tanévzáró- ünnepi tanácsülésén, ahol nem csak szervezési feladataim voltak..hanem az OTDK-n nyújtott teljesítményemnek köszönhetően (ahol tagozati különdíjban részesültem), intézetigazgatói dicséretet vehettem át. Ugyanakkor mint minden más, ez is egy csapatmunka eredménye, így ezúton is köszönöm Dr. Gere Attilának és (immár Dr.) Szakál Dorinának azt az elkötelezett munkát, amelyet a pályamunka elkészülésében is végeztek. Zseniális mentorok és hihetetlenül jó EMBEREK (!), akik sosem fordítanak hátat azoknak, akik segítséget kérnek.

És ez még nem minden! Pénteken még arra is volt lehetőségem, hogy a VéNégy fesztiválon a Theaterwagen színpadán Halmai Mónikával együtt megoszthassuk gondolatainkat a tudományterületeink aktuális kérdéseiről, illetve hogy bemutassuk a Magyar Tudomány Éve programot egy izgalmas panelbeszélgetés keretében. Ezúton is köszönjük a szervezőknek, valamint a Nemzeti Innovációs Ügynökségnek, hogy lehetőve tették, hogy itt is megmutathassuk magunkat!

Tömör - és közel sem részletes- bejegyzésemet Széchenyi István 19. századból származó, de örökérvényű gondolatával zárnám, mely a következőképpen szól: “Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.

Hálásan köszönöm a lehetőséget és az élményt mindenkinek!

Kérdésed van? Érdekel esetleg egy téma, amiről szívesen olvasnál - hallanál, vagy csak a véleményemre lennél kiváncsi? Ezen az oldalon felteheted őket!

#TudományosNagykövet #NIÜ #MagyarTudományÉve