Az előző blogbejegyzés egy kissé intenzív hetet mutatott be.. Nos, vannak napok, amikor nem ennyire látványos a pörgés, de az elmúlt időszakban sem unatkoztam.

..ugyanis a HAUT egyetemről ismét érkezett egy 27 fős hallgató csoport, ahol alap-és mesterképzéses hallgatók tölthettek el egy tartalmas hetet a MATE ÉTTI által szervezett nyári egyetemen. Az Ő programjuk is hasonlóan izgalmas volt, mint az előző társaságnak, viszont ezen a héten már egy különlegesebb terméket fejlesztettek a hallgatók. A projektfeladatuk abból állt, hogy miképpen lehet helyettesíteni a túrót TOTU termékekkel (amely után külön javaslom, hogy olvasgassatok ;) ), valamint megemelni a fehérjetartalmukat úgy, hogy a végtermék hasonlóan fantasztikus legyen, mint a referenciának.. és bizony sikerült! A munka mellett természetesen kikapcsolódásra is hagytunk lehetőséget, sőt! Számtalan olyan lehetőséget kínáltunk nekik a magyarországi kultúrális élet rejtelmeibe való elmélyedés kapcsán, amelyhez örömmel csatlakoztak és szemmel láthatólag jól is érezték magukat, valamint Én is tanultam érdekes dolgokat Kínáról.

Büszke vagyok, hogy ilyen programokhoz is csatlakozhatok az Egyetem jóvoltából, így hálásan köszönöm mindenkinek a lehetőséget és a közreműködést! :)

SET1

SET1

SET1

A hét folyamán házivédésen is részt vehettem, ahol egy nagyszerű téma kiváló prezentálását hallgathattam végig. Természetesen a védés sikeres volt, így hamarosan már a nyilvános vitán szurkolhatunk Mogi sikeréért. Ezúton is gratulálok az előadáshoz!

SET1

Ezen időszak harmadik örvendetes híre volt, amely kedden este érkezett az elektronikus levelesládámba: Befogadták az első tudományos cikkemet, így hamarosan annak megjelenésére is számíthatok a Progress in Agricultural Engineering Sciences, Q2-es besorolású folyóíratban! Természetesen a tanulmányól készülni fog egy magyar nyelvű, rövid bemutató cikk, hogy Ti is betekintést nyerjetek abba, mivel is(!) foglalkozik egy “érzékszervis”.

Ennek örömére (illetve, hogy a 2024-25-2 tanulmányi félév is lezárásra került) jobban belemélyedtem néhány vázlat kibővítésébe és összeraktam számos olyan kézíratot, amelyet a félév folyamán megkezdtem, de valamilyen oknál fogva nem tudtam végigvinni.. Még közel sem értem a végére, de talán a következő pár nap lehetőséget kínál arra, hogy elkezdjek megfelelni a magamnak felállított követelményeknek.

SET1

SET1

Kérdésed van? Érdekel esetleg egy téma, amiről szívesen olvasnál - hallanál, vagy csak a véleményemre lennél kiváncsi? Ezen az oldalon felteheted őket!

#TudományosNagykövet #NIÜ #MagyarTudományÉve